Kezdőlap KÉK HÍREK

Kutyakennelben főzte a kábítószert a nemeskéri férfi

Videó
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrség közleménye szerint a 41 éves férfi 2019 óta kábítószer-kereskedelemmel foglalkozott úgy, hogy a speed-et ő maga állította elő.

Az ehhez szükséges alapanyagot, az amfetaminolajat Nyugat-Európából szerezte be, majd azt a megfelelő kémiai anyagokkal és koffeinnel feldúsítva nagy mennyiségű speed típusú amfetamint állított elő.

Az egyenruhások szeptember 22-én a hajnali órákban ütöttek rajta a gyanúsított nemeskéri ingatlanán. T. Gábor a házát a telepített védelmi rendszereken túl, kilenc nagytestű staffordshire bullterrierrel is védte. A rendőrök érkezésekor hiába jeleztek a kutyák, már nem tudta a bizonyítékokat megsemmisíteni. A kutyakennel udvarán akkor fogták el, amikor több liter amfetamin előállításához szükséges vegyianyagot locsolt szét, illetve dobált át a telek melletti erdős részre.

 

Az ingatlanban tartott kutatás során a nyomozók 1.7 kg kábítószergyanús fehér port, 130 gramm zöld, kábítószergyanús növényi törmeléket, 2 liter metanolt, 2 dl kénsavat, 2 dl amfetaminolajat és 0,6 kg nátrium-hidroxidot, továbbá kábítószer előállításához és értékesítéséhez használt tárgyakat foglaltak le.

A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását a Győri Járási Ügyészségen, melyet a Győri Járásbíróság 2021. szeptember 24-én elrendelt.