Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Lélekmozgató Program Győrben – amikor a sport valóban összeköt

A Magyar Parasport Napjához kapcsolódva rendezték meg Győrben a Lélekmozgató Programot, amely az EMBERsÉG Diáksport Egyesület és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának közös szervezésében valósult meg. A Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium adott otthont annak a tartalmas és érzékenyítő rendezvénynek, amelynek középpontjában az inkluzív sport, a szemléletformálás és a közösségépítés állt.

A parasport ünnepe – közös ügyünk az esélyegyenlőség

A program a Magyar Parasport Napja országos Lélekmozgató kezdeményezéséhez kapcsolódott, amely immár nyolcadik alkalommal hívja fel a figyelmet a magyar parasportolók teljesítményére és a fogyatékossággal élő emberek mindennapjaira. Az esemény célja nem csupán a tisztelgés volt, hanem a párbeszéd, az empátia és a megértés erősítése is.

A résztvevőket többek között Pintér Bence polgármester köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta: Győr elkötelezett az inkluzivitás és az esélyegyenlőség mellett. Kiemelte, hogy az elmúlt években számos olyan kezdeményezés indult a városban – a parasport nagyköveti programtól a fogyatékosügyi kerekasztalon át az Esélyegyenlőség Futamig és a „Mozgás Mindenkié!” adaptált sportnapig –, amelyek mind azt szolgálják, hogy Győr még befogadóbb, mindenki számára élhetőbb közösséggé váljon. A polgármester hangsúlyozta: a sport nem ismer határokat, és a város vezetése a jövőben is kész helyet biztosítani fogyatékkal élők hazai és nemzetközi sporteseményeinek, hiszen Győr rendelkezik a szükséges infrastruktúrával és szakmai tapasztalattal.

Példaképek és személyes találkozások

A rendezvény díszvendége Szvitacs Alexa világbajnok paralimpikon asztaliteniszező volt, aki nemcsak sportolói pályafutásáról mesélt, hanem személyes élményein keresztül is közelebb hozta a fiatalokhoz a parasport világát. A beszélgetést követően közös asztaliteniszezésre is sor került, ami különleges élményt jelentett a diákok számára.

A programon köszöntőt mondott Kertész Tamás, az EMBERsÉG DSE elnöke is, aki előadásában a testnevelés és az inkluzív sport jelentőségéről beszélt.

Sport, élmény, érzékenyítés

A nap során a résztvevők nemcsak hallhattak az inkluzív sportról, hanem ki is próbálhatták azt. A pingpong mellett floor curling várta az érdeklődőket, emellett egy tájfutó applikáció segítségével – két állomáson, a tornatermekben és a folyosón – játékos formában ismerkedhettek meg a sportág alapjaival. Külön hangsúlyt kaptak az érzékenyítő játékok is, amelyeket egyetemi hallgatók tartottak a felső tagozatos diákok számára. Ezek a foglalkozások segítettek abban, hogy a fiatalok saját élményen keresztül tapasztalják meg, milyen kihívásokkal néznek szembe fogyatékossággal élő embertársaik a mindennapokban – és hogyan tudnak ők maguk is nyitottabban, elfogadóbban fordulni feléjük.

Mozdult a test, megnyílt a szív

A győri Lélekmozgató Program ismét bebizonyította: a sport kiváló eszköz a közösségépítésre és a szemléletformálásra. A résztvevők nemcsak új sportágakat ismerhettek meg, hanem valódi találkozásokon, beszélgetéseken és közös élményeken keresztül gazdagodhattak.

A rendezvény üzenete egyértelmű volt: az esélyegyenlőség nem csupán elv, hanem közös felelősség. Győr pedig továbbra is azon dolgozik, hogy mindenki számára nyitott, befogadó és támogató város legyen. (Forrás: gyor.hu)