A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az elkövető megállapítása érdekében.
A Győri Rendőrkapitányság nyomozást folytat vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség gyanúja miatt ismeretlen személy ellen.
Győrben, Tarkarét utcában közlekedett a Bécsi út irányába ismeretlen járművel egy sofőr 2026. augusztus 5- én 16 óra 10 perckor. Haladása során Tarkarét utca – 1. számú vasúti fővonal közút-vasút kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést, neki ütközött a mozgásban lévő fénysorompónak, ami letört és a földre esett.
Az ismeretlen járművezető a helyszínről bejelentés, illetve adatai hátra hagyása nélkül elhajtott.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 15-17. szám alatt vagy az 0696/520-092 illetve a 0696/520-094-es telefonszámon.
Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.
(Fotó: police)





