Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ma a kazinczysok és a kálváriások csatlakoztak a polgári engedetlenségi akcióhoz Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem tartották meg az első órákat több osztályban sem a Győri Nádorvárosi Ének-Zenei Általános Iskolában. A tanárok egy része és néhány szülő az iskola elé állt ki a szrájk alapjog felirattal. Stábunknak a pedagógusok közül Reider Szilvia nyilatkozott:

A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tiltakozó tanárainak és dolgozóinak az ELTE Apáczai Gyakorló Gimnázium hasonló tartalmú nyilatkozatát alapul véve írták meg közleményüket és vettek részt a polgári engedetlenségi akcióban február 25-én az első két tanítási órában. Az iskola tanári karának csaknem fele, harmincan nem végeztek oktató-nevelő munkát, és további 13 pedagógus támogatta a kezdeményezésüket. Közleményünkben olvasható:

"Tudatában vagyunk annak, hogy tettünkkel szabályt szegünk, s annak ránk nézve hátrányos következményeit vállaljuk. Akciónk nem irányul kollégáink, az iskolánk vezetősége, a fenntartója ellen; és nem pártpolitikai indíttatású. Legfőképpen nem irányul tanítványaink ellen, sőt, az ő érdekeiket szem előtt tartva cselekszünk. Kiállásunkkal a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II.11.) Kormányrendelet ellen tiltakozunk, amely álságos módon a járványügyi vészhelyzetre hivatkozva meghatározza, milyen oktatási-nevelési tevékenységekben köteles részt venni egy pedagógus a sztrájk esetén. Teszi ezt úgy, hogy azzal a sztrájkot érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, végképp kiüresíti a munkavállalói jogérvényesítés ezen formáját, így alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg. A sztrájk alapjog. A ma osztálya a holnap országa"

Győrből korábban a Révai Gimnázium és az Arany János Iskola tantestülete döntött hasonlóan, és csatlakozott a polgári engedetlenségi akcióhoz.