Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Magabiztos győzelem a Titánok otthonában – mutatjuk az ETO HC góljait

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hátrányból fordítva nyert magabiztosan a Titánok otthonában az ETO HC az Erste Liga szombati játéknapján.

Zalaegerszegen első alkalommal rendeztek elsőosztályú jégkorongmérkőzést, ennek apropóján a vendéglátók az összecsapás mellett az Erste Liga Matiné elnevezésű eseménysorozat programjaival várták az érdeklődőket a helyszínen.

Titánok-UNI Győr ETO HC 1-5 (1-1, 0-3, 0-1)

Hat percnyi játék után Parragi révén a Titánok szereztek vezetést, az ETO viszont már az első harmadban egyenlíteni tudott emberelőnyben Szalma Zsolt találatával. Az első szünet után aztán sorrendben Szlama, Bödők, majd Schmál is betalált, utóbbi ráadásul emberhátrányban volt eredményes. Schmál mindjárt a záróharmad elején duplázni tudott, erre pedig a Titánoknak nem volt válasza, 5-1-re nyertek a győriek és a hetedik helyen állnak a tabellán, igaz, mindössze 9 meccset játszottak eddig, miközben több csapat már tizenkettőnél jár.