Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Magyar Péter szerint erős politikai nyomás állhatott K. Endre kegyelme mögött

Magyar Péter keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: „ez az ügynek nem a vége”. A Tisza-kormány nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentációjának egyik részét, amely eddig az Igazságügyi Minisztériumban volt. A közzétett iratok szerint K. Endre kegyelmi kérelmét a szakmai apparátus és Varga Judit akkori igazságügyi miniszter sem támogatta, ennek ellenére Novák Katalin 2023 áprilisában kegyelmet adott neki, amit Varga még aznap ellenjegyzett.

Magyar Péter szerint ez azért szokatlan, mert az ilyen iratok normál esetben hosszabb hivatali folyamat után jutnak vissza a miniszterhez. Állítása szerint K. Endre ügye a hivatalos szolgálati út megkerülésével kerülhetett be a támogatott kegyelmi ügyek közé. A dokumentumok arra is utalnak, hogy a döntést még Ferenc pápa magyarországi látogatása előtt meg akarták hozni.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy Novák Katalin más vitatott ügyekben – például a Hunnia-ügy szereplőinél – szintén a minisztériumi állásponttal szemben döntött. Magyar szerint egy „nagyon erős lobbi” működhetett a háttérben, de az érintett ügyvéd nevét egyelőre nem árulta el. Utalásként csak annyit mondott: „nagyon szeretem a katalán népi művészetet”.

Magyar Péter szerint a teljes igazság csak akkor derülhet ki, ha a Sándor-palota is nyilvánosságra hozza a teljes kegyelmi dossziét. Felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy ezt tegye meg. A Tisza-frakció parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi az ügy feltárására. (Fotó: mti)