Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Életet is menthet a megújult, automatizált és gyors diagnosztika. A méhnyakrákszűrést forradalmasíthatja a Delta Services, a Sightspot Network és a Debreceni Egyetem új fejlesztése.

Minden szempontból jobb

Gyorsabb, megbízhatóbb diagnózis, és szükség esetén hamarabb kezdődő kezelés – ezt tapasztalhatják majd a méhnyakrák-szűrésben résztvevő páciensek a Delta Services Kft., a Sightspot Network Kft. és a Debreceni Egyetem új fejlesztésének köszönhetően. A konzorcium a Széchenyi 2020 programban kapott európai uniós támogatás segítségével egy olyan, mélytanulási technológiára épülő képdiagnosztikai rendszert alkotott, amely digitalizálja a hagyományos kenetmintákat, ezeket feldolgozza, és azonosítja az esetleges rákos sejteket. A technológia elterjedése a várakozások szerint összességében a hazai ellátás javításához is hozzájárul majd.

Nagy a halálozási arány 

Hazánkban évente 250-400-an halnak meg méhnyakrákban. Ez a daganatos betegség az okok között a kilencedik helyen áll a magyar nők halálozásában. A halálozási aránnyal európai viszonylatban a hátsó harmadban helyezkedünk el. A méhnyakrák egyáltalán nem ritka betegség, és ha időben felfedezik és kezelik, végzetes kimenetelének esélye 70 százalékkal csökkenthető. Ehhez természetesen jól működő citológiai szűrésre van szükség. Ahhoz, hogy a túlélési arány növekedjen, a védőoltáson túl nagymértékben hozzájárulhat a szűrési stratégia módosítása és a minőségellenőrzés, tehát a negatív esetek újraszűrése, a fals negatív esetek kimutatása. Nem elhanyagolható szempont persze az sem, hogy az érintettek valóban elmenjenek a vizsgálatokra, ebben is segít, ha az – ugyan minimális kényelmetlenséggel járó – vizsgálat gyors, pontos diagnózist ígér.

A szervezett méhnyakszűrésre háromévente jogosultak a 25 és 65 év közötti nők.

A jelenlegi elvárások szerint a szűrővizsgálatok eredményeinek két-négy hét alatt kell megérkezniük. A minták kettős értékelése jelentős humán erőforrást igényel, ez költségessé és időigényessé teszi az eljárást. A módszer így jelenleg nem egységes idehaza. A minták szűrésénél azonban a mesterséges intelligencia támogatását is integráló, új szoftverek komoly segítséget adhatnak a döntéstámogatásban, a minőségellenőrzésben, illetve utóbbi felgyorsításában. Ez valósult meg most egy magyar fejlesztés keretében.

A rendszer lefedi a citológiai kenetek vizsgálatának teljes folyamatát a kenetek digitalizálásától a digitalizált képek feldolgozásán keresztül, egészen a digitalizált kenetminta elemzéséig. A módszer tehát emberi munka igénybevétele nélkül képes detektálni a digitalizált keneteken az elváltozásokat mutató sejteket, ezzel tehermentesítve a szakellátásban résztvevőket.