Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Magyarok Kenyere – Idén is meghirdetik a nagysikerű programot

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

2020-ban és tavaly is rekordot döntött a Magyarok Kenyere. 2021-ben összesen több mint 8000 kárpát-medencei magyar gazda ajánlott fel mintegy 1100 tonna terményadományt, a pénzadományok pedig szintén a korábbi többszörösére emelkedtek. A program mintegy 100 ezer elesettről tud évről évre segíteni majdnem 600 kedvezményezett szervezeten, intézményen keresztül, ezzel számos értékes életet óv meg az elkallódástól.

Győr-Moson- Sopron megyében tavaly 191 megyei gazdálkodótól több, mint 22 ezer kg búzát gyűjtöttek össze, melyből a csornai malom 13 ezer kg lisztet őrölt. Ebből a mennyiségből 8000 kg-ot osztottak szét 13 megyei intézmény között, 4800 kg-mal pedig megyén kívüli szervezeteket támogatták. A lisztadományból közvetve közel 10.000 rászoruló részesülhetett.

A program idén is folytatódik és várják a felajánlásokat.