Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerdán kihirdette az UNESCO a világ első, öt országon átívelő bioszféra-rezervátumát. Az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum több mint húsz éves munka eredményeképpen kapta meg az elismerést, amely a természeti értékek és a folyók megőrzésének új lehetőségét rejti magában.

Magyarországra is hatással lesz

A rezervátum Ausztrián, Szlovénián, Horvátországon, Magyarországon és Szerbián ível át. Csaknem 930 ezer hektár kiterjedésű, tehát összességében akkora, mint Magyarország területének egytizede. A Mura, a Dráva és a Duna 700 km-es szakaszát érinti, ezzel Európa egyik legjelentősebb folyókat és vizes élőhelyeket felölelő területe.

"Önmagában a rezervátummá nyilvánítás ténye nem fogja megakadályozni az új vízerőművek építését és a Dráva további pusztulását, hiszen szabályozási jogkört nem von maga után. Viszont ez egy olyan cím, ami lehetővé teszi az ellentétes irányú beruházásokat" – nyilatkozta Goran Safarek biológus.

A három folyó mentén évente 250 ezer vándormadár vonul és pihen meg. A bioszféra-rezervátum az emberek számára sem elhanyagolható kiterjedésű terület: 900 ezren élnek a szóban forgó térségben.

 

Kép: kormany.hu