Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 30 kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket az Art and Antique művészeti vásáron, amelyet március 3. és 6. között rendeznek a budapesti Bálnában.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a programot

Az immár negyedik alkalommal megrendezendő seregszemlén egyebek mellett Bortnyik Sándor és Nádler István műveit állítja ki az Erdész Galéria, Boldi-szobrot (Szmrecsányi Boldizsár) mutat be a Bodó Galéria.

Hantai Simon-festményt is kiállít a Kalman Maklary Fine Arts, a Nagyházy Contemporary több fiatal művész, köztük Ámmer Gergő munkáját, a Molnár Ani Galéria Konok Tamás és Haász István alkotásait is kínálja az érdeklődőknek.

Rengeteg híres művész alkotása lesz látható 

A Deák Erika Galéria standja egyebek mellett Fajó János, a Nudelman Numismatica kiállítótere Maurer Dóra és Korniss Dezső, az Einspach Fine Art and Photography pedig Z. Gács György emblematikus műveit állítja ki. A Vintage Galériában Bálint Endre, a Virág Judit Galéria standján Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című festménye, Moholy-Nagy László Kompozíció és Rippl-Rónai József Anella című munkája vásárolható meg. A Faur Zsófi Galéria egyebek mellett Horváth Lóczi Judit alkotásait állítja ki.

Mind ezek mellett jelentős kereskedők kínálják a vásáron különleges bútoraikat, több kiállító a bútorok mellett gyűjtők érdeklődésére is számot tartó értékes ékszereket állít ki.

Már zajlik a jótékonysági aukció 

Antalffy Péter művészettörténész több alkalommal tart tárlatvezetéseket magyar és angol nyelven. Ebben az évben a látogatók között egy egymillió forint értékű briliáns nyakéket és fülbevalót is kisorsolnak. Már zajlik az a jótékonysági online aukció, amelyen a kiállító galériák által felajánlott műtárgyakra lehet licitálni az Axioart felületén március 6-ig. Az árverésen befolyó összeget az Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel, támogatva az autista lakóotthonok működését.

 

Kép: welovebudapest.hu