Mark Whalberg már legalább ezerszer élt, te meg nem – Infinite előzetes

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ránézésre egy szupertitkos helyiségben egy ember vallat egy másikat. A titokzatos fickó asztalra helyez néhány csecsebecsét, fog egy revolvert, egymás után helyezi a tárba a golyókat és orosz rulettest játszik a magatehetetlen, széken ülő férfival. Az ijedtség hatására főszereplőnk, Mark Wahlberg emlékképek sorozatát látja maga előtt. A képek jelenetek a korábbi életeiből. Az aprócska képcsokorból kiderül, hogy például az Apocalypto főszereplője is "Marky fiú" volt. Jó tudni. De nincs idő elmélázni, mert rosszul szervezték az új Halálos iramban helyszíni felvételeit és Torettóék néhány pillanat múlva autóstúl rontanak keresztül az épületen, hogy a két szembenálló fél közül Wahlberg karakterét megmentsék. Szerencsére Hollywood elnéző, így az újjászületés képességét mindössze néhány embernek tulajdonította, akik amióta világ a világ, egymás ellen, illetve természetesen a bolygóért, világbékéért vagy a jóég tudja miért küzdenek. Mark Whalbergről állítólag azt érdemes tudni, hogy szeret korán kelni. Erre a szerepre aludhatott volna egy kicsit tovább, de ne legyen igazunk.