Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A medvehagyma a kora tavaszi erdő egyik jellegzetes növénye. A jótékony hatású növény gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik. 

A medvehagyma friss, finom íze mellett sokféle jótékony étrendi hatással bír, fogyasztása kedvezően hat többek között a vérkeringésre és az emésztő szervrendszerre, éppen ezért a gyűjtése sokak kedvelt tavaszi elfoglaltsága.
Fő szabályként fontos tudni, hogy a növényt saját fogyasztásra, naponta legfeljebb 2 kg mennyiségben szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek. A témával kapcsolatban az érintett területet kezelő erdőgazdaság, illetve nemzeti park esetén az azt irányító igazgatóság nyújthat további hiteles információt. 
Fontos továbbá, hogy a medvehagyma kereskedelmi célú gyűjtéséhez minden esetben engedély szükséges. Az előzetes hozzájárulást magánterületre annak tulajdonosa, állami erdő esetén a területet kezelő erdészet állítja ki.

A kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik, azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot. Vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepelnek-e ezek az adatok, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vegyünk.
Akár saját részre, akár kereskedelmi célra gyűjtjük a medvehagymát, tanácsos azt a szezon elejére időzíteni, amikor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló küllemű, ám mérgező levelei. A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, ugyanis csak a medvehagyma levelének van hagymaszaga.
Kérjük a medvehagyma kedvelőket, hogy egészségük megóvása érdekében ne vásároljanak alkalmi árusoktól jelöletlen, bizonytalan eredetű terméket. Felhasználás előtt pedig mind a vásárolt, mind a saját gyűjtésből származó medvehagymát alaposan mossák meg.
Az értékesítésre szánt medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött és adóköteles. Ennek elmulasztása pedig komoly büntetést vonhat maga után. Mulasztás esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal információi szerint, maximum 200 000 forintos büntetést szabhat ki magánszemélyre, amin felül a vétkes köteles megfizetni az elmaradt adót, továbbá az ehhez tartozó esetleges késedelmi díjakat is.

Az elmaradt adózáson felül az is büntethető, ha valaki az erdőtulajdonos engedélye nélkül árusítás céljára gyűjti a medvehagymát. Érdemes tehát résen lenni azoknak, akik tavasszal kereset kiegészítésként megrohamozzák az erdőt a medvehagyma szezonban. Ha ennek fejében gyűjteni indulnál, mutatjuk, hová érdemes kilátogatni.

Az ország legismertebb medvehagyma-termő termőterülete a Mecsekben található, amit hamarosan ellep a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény. A Mecsekerdő kezelésében lévő területeken, amelyek nem állnak természetvédelmi oltalom alatt, saját szükségletére bárki szabadon gyűjthet medvehagyma-levelet.
Az állami erdőkre vonatkozó szabályozás szerint ennek maximális mennyisége naponta legfeljebb két kilogramm. Kiemelt területnek számítanak egyébként az Éger-völgy, a Száraz-kút-pihenő, és az Égett-szállás is.