Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Június közepéig lehet számítani a településeken embereket ijesztgető varjakra. A szülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes fiókáikat védelmezik, hiperérzékeny párnál a viselkedést már az is kiválthatja, ha az ember néhány tíz méterre megközelíti az egyébként nem is látható fióka rejtekhelyét.

Lakott területen elsősorban a varjúfélék, különösen a dolmányos varjak április végétől induló, és akár június közepéig tartó fiókareptetésekor lehet számítani egyesek számára félelmet keltő madártámadásokra.

Európában alig él olyan madár, mely támadásával közvetlen sérülést okozhat. Gondot inkább a járulékos balesetveszély jelent, amikor a megijedő ember leesik a fáról, elbotlik, esetleg kiszalad az úttestre. Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint az embernek rontó kutyák esetében. Nem szabad elfutni, hanem az állattal szembefordulva, majd karunkat széttárva, magunkat sokkal nagyobbnak és félelmetesebbnek mutatva rá kell kiabálni az állatra.

Rámenősebb madarak esetén nyugodtan ki lehet használni védekezésre a kezünk ügyében lévő szatyrot, kézitáskát, könnyű hátizsákot, kabátot, esernyőt, kalapot, és így hátráljunk el.

Ezt tedd, ha varjúfiókát találsz 

A rossz helyre tévedt, középület bejáratánál vagy a járda mellett a földön üldögélő varjúfiókát érdemes a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre vinni.