Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Június 15-ig jelentkezhetnek a „Virágos Magyarországra”. Ez már a 29. verseny lesz. 

Legrégebbi és legnépszerűbb

Így jellemzik a kiírók a versenyt. A szakmai elismerések mellett idén is értékes nyereményekért versengenek a települések virágos parkjai, zöldellő közterületei. Öt települési kategóriában – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig – várják a pályázatokat, melyeket személyes látogatás során értékel majd a szakmai zsűri.

Idén több mint 10 millió Ft értékben osztanak ki kertészeti utalványokat, emellett a szervezőbizottsági tagokat delegáló szervezetek díjai, a minisztériumi elismerések és a szponzori díjak is gazdát keresnek.

Nemcsak teljes településképpel szállhatnak versenybe a közösségek, hanem indulhatnak  megvalósult zöldfelület-fejlesztési projektek és környezeti nevelési vagy partnerségi programok is. Harmadszor várják a határon túli magyarlakta települések jelentkezését a „Virágos Magyarországra”. 

Az önkormányzati versenyről a Virágos Magyarország honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve érdemes követni a kezdeményezés közösségi oldalát a folyamatosan érkező hírek miatt.  

fotó: játék Facebook oldala