Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

76 éves korában elhunyt Sarah Dash, a Labelle R&B énektrió alapító tagja. A halálhírt az énekesnő szülővárosa, Trenton polgármestere, Reed Gusciora jelentette be a Facebookon: „Legendás lakosunk és Trenton legelső zenei nagykövete, Sarah Dash elhunyt” – írta.

Dash társalapítója volt a Patti LaBelle & The Bluebelles együttesnek, amely a Rolling Stones előzenekara volt az 1960-as években. Patti LaBelle-lel aztán Dash megalapította az úttörő R&B/rock együttes Labelle-t, amely zeneileg és művészileg is kalandosabb volt elődjénél. Az együttes a hetvenes évek közepén érte el csúcspontját a Lady Marmalade című dallal, amely valódi világsláger lett. Évtizedekkel később a dal ismét a slágerlisták élére került, amikor Christina AguileraMýaPink és a rapper Lil’ Kim újra felvették a Moulin Rouge! film számára.

A Stones-szal való együttműködés után Dash 1978-ban a Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című albuma alapján készült filmmusicalben is szerepelt. Később a Labelle is többször újra összeállt, de Dash kísérte turnéján régi barátját, Keith Richardsot is. A Grammy-díjas Patty LaBelle a Twitteren tisztelgett barátja és munkatársa előtt, és azt írta, hogy még a múlt hétvégén is együtt énekeltek.