Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Megjelent a közlöny, itt vannak az új szabályok, ahogy elértük az 5 milliót!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány – az Operatív Törzs jóváhagyásával – az ötmilliomodik COVID-19 elleni védőoltás beadásának másnapján az alábbi szabályokat lépteti életbe:

Véget ér a kijárási tilalom, nem kell a közterületen maszkot viselni, a távolságtartásra sem kell ügyelni – de azért vannak kivételek.

  • A jelenlegi szabályok szerinti éjfél és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom megszünik.
  • Az üzletek, a vendéglátó üzletek és a szabadidős létesítmények is nyitva maradhatnak este 11 óra után.
  • A települések belterületén nem lesz kötelező a maszkviselés, s a 10 ezer fő feletti településeken sem szabályozhatja már külön a polgármester a közterületi maszkhasználatot.
  • A közterületen megszűnik a másfél méteres távolságtartási szabály is, valamint az egyéni-, és csapatsportolásra vonatkozó valamennyi korlátozás is

Minden olyan helyen azonban továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.

A 16-18 éves korosztály felügyelet nélkül is járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal. A többieknek oltási kártyával rendelkező felnőtt kísérete szükséges.

  • A házasságkötés szertartása – mindegy, hogy egyházi, vagy polgári – , illetve a temetés nem minősül rendezvénynek, így nem esik korlátozás alá, a lakodalom kivételével. Ha a polgári házasságkötésre „külsős” helyen, azaz nem házasságkötő teremben, a polgármesteri hivatalban, vagy vallási tevékenység céljára használt helyiségben kerül sor, akkor a lakodalomra vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni.
  • Lakodalomban legfeljebb 200 fő vehet részt, más családi esemény vagy magánrendezvény esetén pedig az 50 fős létszámkorlát érvényes. A lakodalomban, családi esemény vagy magánrendezvény zenés, táncos rendezvény is lehet.
  • Ha vendéglátó üzletben tartják a rendezvényt, abban az esetben a vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedéseket kell alkalmazni. Amennyiben a rendezvény céljára az egész vendéglátó üzletet kibérelik, vagy ott biztosítható a résztvevők elkülönítése a többi vendégtől, akkor a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta és az elkülönített részen nem kötelező a maszkviselés sem
  • Ugyanez az érvényes szabályozás a szállodai rendezvényeknél is, azonban a védettségi igazolás nélküli személyek a szálláshelyet az esemény végén kötelesek elhagyni, kivéve, ha egyébként jogszerűen tartózkodnak a szálláshelyen.
  • Az egyházi házasságkötés és a temetés, mint a vallási közösség szertartása esetén a védelmi intézkedéseket az egyházak határozhatják meg

A védelmi intézkedés betartatásáról a családi esemény vagy magánrendezvény szervezője, helyszínének üzemeltetője, vagy a helyszínnel rendelkezni jogosult köteles gondoskodni. A szállodában vagy étteremben tartott magán- és családi rendezvény esetén is az üzemeltető köteles gondoskodni a magánrendezvényen résztvevők elkülönítéséről.

A rendezvények előírásai

A kulturális eseményeket – a zenés táncos, rendezvény kivételével -, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják.

A szabadban tartott kisebb, azaz 500 résztvevőnél kevesebb fős rendezvényt bárki látogathat, akár van oltási igazolványa, akár nincs.

Mindezek alól kivételt képeznek a zenés, táncos rendezvények, amelyek életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogathatóak.

  • A zenés, táncos rendezvény helyszínén – a videoklip forgatáson, vagy más felvételen statisztaként történő közreműködés kivételével – beoltatlan személy is foglalkoztatható, de a fellépők kivételével a zenés, táncos rendezvényen végig köteles maszkot viselni.
  • Nem minősül zenés-táncos eseménynek az a kulturális esemény, amely az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartottként az adott művészet céljára rendelt helyszínen zajlik előre megváltott ülőhelyekkel, és a néző az előadás alatt a székében köteles tartózkodni.

Ha az 500 főnél több résztvevős szabadtéri rendezvény sportfesztivál, ott versenyzőként a koronavírus ellen nem védett, de a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló is szerepelhet.

Sportrendezvény az olyan verseny vagy mérkőzés, amelyen versenyzőként kizárólag a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló vehet részt, sportfesztivál az olyan sportesemény, amelyen a szabadidős sportoló is.

A sportrendezvénynek, kulturális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, sportfesztiválnak, zenés, táncos rendezvénynek nem minősülő úgynevezett egyéb rendezvényekre, beleértve a gyűléseket is, az alábbiak az előírások:

  • Ha szabadtéren tartják, az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen, akkor ott a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet.
  • Amennyiben ennél több személy van jelen, – a sportfesztivál kivételével – akkor kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt.
  • Ha zárt térben tartják, – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt rajta.

Az egyéb rendezvényen foglalkoztatott személy számára – kivéve a fellépőket – a maszkhasználat szabályait a rendezvény szervezője vagy a rendezvény helyszínének vezetője határozza meg.

Ha a rendezvényen foglalkoztatott személy – ide szintén nem értve a fellépőket –, a koronavírus elleni védettséget a rendezvény szervezője felé nem igazolja, köteles a rendezvény befejezéséig maszkot viselni.

A gyűlésekre vonatkozó korlátozások nem az ötmilliomodik oltás után, hanem 2021. június 14. után szűnnek meg

  • ötszáz főnél kevesebben vannak jelen, azon a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet
  • ötszáz fő vagy ennél több személy van jelen, azon kizárólag a  koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.
  • spontán gyűlés tilos.