Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megszűnik a lezárás, de nem teljesen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kicsit fellélegezhetnek a közlekedők Győrben.

Péntek délután három órától ugyanis megindulhat az egyirányú forgalom az Aradi vértanúk útja Árpád út és Teleki László út közötti szakaszán, az Árkád irányába. Az utat a távhővezeték rekonstrukciója miatt bontották fel korábban, és mivel a szakemberek még dolgoznak, az Aradi vértanúk útját érintő lezárások továbbra is megmaradnak.