Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Konkoly Zsófi 400 m gyorson hatalmas hajrában, paralimpiai ezüstérmes lett, csupán 8 századdal lemaradva az elsőtől, 4:36.76 idővel!

"Az előfutam után visszamentem pihenni egyet a szállásra, három órával a döntő előtt pedig már újra itt voltunk az arénában. Nagyon jó verseny volt ez a döntő, és nagyon örülök annak, hogy így sikerült. A hajrában beleadtam a szívemet, szinte csak az vitt előre. Már a selejtezőben is egyéni csúcsot úsztam, a fináléban pedig még azon is javítnai tudtam, így teljesen elégedett vagyok azzal, hogy ez egy ezüstéremre volt elég. Sőt, ha bronzérem lett volna, annak is nagyon tudtam volna örülni! Bár a selejtező végül sima volt, de előtte is izgultam, mennyit tudok majd, mert korábban volt egy bokasérülésem, ami miatt két-három hetet pihentetni kellett, és tudtam, hogy ez erős visszaesést jelent. A döntőben meg azért izgultam, hogy minél előbb tudjak végezni. Még öt versenyszámom lesz ezen a paralimpián, a 4×100-as gyorsváltó, a száz pillangó, ami a főszámom, a száz hát, a száz gyors, és a kétszáz vegyes, de most három nap pihenő jön, úszás nélkül."