Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Történetek az Öreg-Túr mentén címmel látható kiállítás csütörtöktől Budapesten, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban Szabó R. Jánosnak a Tisza mellékfolyója mentén készült portréiból, tájképeiből és csendéleteiből.

Az emberek életét mutatja be

Szabó R. János fényképeken elmesélt történetei az Öreg-Túr mentén íródnak. A sorozat klasszikus, a festészettől örökölt fotográfiai műfajok képtípusaiból épül fel; a portrékból, tájképekből, csendéletekből álló fotóesszében a folyó mentén élő emberek sorsa rajzolódik ki. A fotósorozat kiállításként először a Capa Központ Project Room termében látható.

A kiállítás január 30-ig tekinthető meg

Az élet az Öreg-Túr mentén ugyanolyan csendesen és kanyargósan folyik, mint a határt Északkelet-Magyarországról átlépő folyó. A falvakban a munka (a halászat, az állattartás, a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás, az építkezés) és a kikapcsolódás (a fürdőzések, beszélgetések) köré szerveződő hétköznapi élethelyzetek és tevékenységek Szabó R. János kiemelésével kitüntetett pillanatokká válnak.
A január 30-ig ingyenesen megtekinthető kiállításon a fényképek a falvakból hozott tárgyakkal egészülnek ki.

 

Kép: kultura.hu