Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A medvehagyma sokat tesz az egészségedért, és az ételeidet is finomabbá varázsolja.

A neve egy legendából ered

Állítólag nevét onnan kapta, hogy a téli álomból ébredő medvék rengeteg medvehagymát esznek. Sokan úgy vélik, hogy a fogyasztása egy medve erejét biztosítja az elfogyasztója számára. Bár ezt sajnos bizonyítani nem tudjuk, bízzunk benne, hogy a medvék nem tévednek, így hát fogyasszuk mi is bátran. 

Hogyan, mikor és hova ültessük 

A medvehagyma 40-50 cm magasra nő meg, jellegzetes, széles levelei és fehér virágai vannak, illata és íze pedig a fokhagymára emlékeztet. Habár a medvehagyma elsősorban vadon élő növény, mivel igazán népszerű és egészséges, érdemes belőle a kertben is tartani. A medvehagyma leginkább az árnyékos vagy félárnyékos helyet szereti, így ezt figyelembe véve érdemes neki helyet keresni a kertükben. Ráadásul most még éppen időben vagyunk, hiszen április végéig bátran ültethetjük. Gondozása nem nehéz feladat, hiszen kártevői és betegségei is alig vannak, sőt, még öntözést sem igényel. Azonban az újonnan ültetett vagy átültetett növényeket pár hétig rendszeresen öntözni kell.

Van mód a tartósítására

Sajnos az évnek csak egy igen rövid időszakában juthatunk hozzá frissen. Éppen ezért érdemes tartósítani. Mélyhűtve nem igazán őrzi meg aromáját, azonban szárítva, vagy olajban tartósítva nagyon jól eláll a medvehagyma mentes, ínséges időszakokban is.

A medvehagymából számtalan finom ételt készíthetünk, így kiváló alapanyaga lehet a különféle leveseknek, salátáknak, süteményeknek, de az ételek fűszerezéséhez is nyugodtan fel lehet használni. Kiváló a vele ízesített sajt is. Mivel virágai korán nyílnak, tökéletes méhlegelő is.

Elsősorban a levelei fogyaszthatók, akár nyersen is. A medvehagyma nagyon jó gyomorbántalmak kezelésére, de a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint csökkentésére is. A medvehagymában található antibakteriális és gombaellenes összetevők helyreállítják a bélflórát, enyhíthetik a krónikus hasmenést, a hasi görcsöket, a puffadást. Rendszeres fogyasztásával csökkenthető az érszűkület, az agyvérzés és a szívroham kockázata.