Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Nálunk drágult a legjobban a benzin – de miért?

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

2020 első feléhez képest hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben a benzin ára, ez derült ki a GlobalPetrolPrices adataiból. A tavalyi év azonos időszakához képest több, mint 20 százalékos az emelkedés. Európa legnagyobb részén egyébként szintén emelkedtek az árak, igaz, Máltán és Albániában némi csökkenés látható.

Magyarországon egyébként éppen rekordon áll a benzin ára, jelenleg 450 forint felett jár az átlagár, ennyire magas utoljára 2012-ben volt. Csak összehasonlításképpen: tavaly ilyenkor nagyjából 370 forintot kellett fizetni egy literért, sőt, tavaly áprilisban 300 forint alatt is járt az árfolyam. Az autópályákon vagy a prémium üzemanyagok esetében viszont ma már bőven lehet 500 forint feletti literáron is tankolni.

Több összetevős ugyanakkor, hogy miért ennyire drága a benzin. November óta gyakorlatilag a nyersolaj ára megduplázódott, de a már korábban említett 2012-es időszakhoz képest még mindig lényegesen olcsóbb, mint akkor volt. Jelenleg ugyanis 75 dollár környékén jár egy hordó ára, miközben a csúcson a 120 dollárt közelítette. Ennek ellenére a nyersanyag ára egyértelműen befolyásolja a benzin árát is. 

A hirtelen emelkedés oka többek között az, hogy a koronavírus járvány enyhülésével egyre nagyobb a kereslet az üzemanyagok iránt.

Ez azonban önmagában mint látható, még nem indokolná a 95-ös árának ilyen mértékű elszabadulását. A kilenc év alatt jelentősen romlott azonban a forint a dollárhoz képest, akkor ugyanis a dollár átlagára 225 forint volt, míg ma már 300 felett jár, ami szintén nem tesz jót a hazai áraknak.

Szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy amennyiben a forint stabilizálódik, vagy erősödésnek indul az MNB közelmúltbeli bejelentései miatt, valamelyest csökkenhet az üzemanyagok ára is, viszont ha a tendencia folytatódik, még jobban elszállt árakat is tapasztalhatunk a kutaknál.

A finomítói árrések várhatóan még emelkedhetnek idén, egyelőre ez sem kecsegtet túl sok jóval.