Még kisalföldes újságíró korodban ismertelek meg. A testvéreddel csapattársak voltunk a suliban, így könnyen eljutott hozzád a kérésünk, hogy készíts rólunk valami humorosat. Ebből született meg a Kisalföldben a „Granát, a fehér egér” karikatúrás történet. Így kezdődött az ismeretségünk: olvasható Granát Gábor megemlékezésében.
A szöveg így folytatódik:
Aztán a sport ismét összehozott bennünket, és hosszú éveken keresztül dolgoztunk együtt. Nagybetűs KOLLÉGA voltál. Könnyen mondja ilyenkor az ember, hogy egy baráttól búcsúzik, de a barátságot ápolni is kellene, többször keresni egymást annál az évi egy-két telefonnál… Most ez is fáj.
Rengeteget dolgoztunk az ETO sikeréért, a klub kommunikációjának fejlesztéséért. Az online, szöveges mérkőzésközvetítést végül meg is valósítottuk. Magyarországon az elsők között, vidéki klubként pedig elsőként. Büszkék voltunk rá, hogy egy ilyen új lehetőséget teremthettünk a szurkolóknak. Volt egy nagy közös álmunk is, az ETO TV. Hiába készítettünk kimutatásokat, statisztikákat, hiába számoltuk ki a költségeket és érveltünk amellett, mennyit adhatna a klub megítéléséhez, akkor nem sikerült megvalósítani.
Aztán úgy két éve az új vezetés meglátta benne a lehetőséget. Én már nem voltam a stáb tagja, te mégis felhívtál és gratuláltál. Fontosnak tartottad elmondani, hogy szerinted nekem is részem van benne. Ennyi idő után is gondoltál arra, hogy ez valaha közös álmunk volt. Ez a telefon sokat jelentett nekem.
Ilyen emberként őrizlek meg. A legnehezebb időszakokban is profi és emberséges maradtál. Amikor kollégákat igazságtalanul menesztettek, csendesen, de támogatóan ott álltál mellettük. Segítetted a dobozolt emlékeket, papírokat. Lehetett számítani rád akkor is, amikor igazán nehéz volt és még abban is a humoros részt kerested.
A közös munka és az együtt megálmodott tervek mellett én ezt az emberséget köszönöm neked leginkább.
Jó ember ment el. Hiányozni fogsz Pepe. Nyugodj békében!
(Fotó: Facebook)
