Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hajszálainktól megválni igazán bosszantó dolog. Ott van a lefolyóban, eldugítja a zuhanyzót és szinte minden áldott nap porszívózni kell. De az az igazság, hogy hajhullás teljesen normális. 

Átlagosan napi 80 hajszáltól szabadulunk meg, nem kifejezetten saját akaratunkból. Ha te ennél jóval többet tapasztalsz, vagy úgy érzed szinte alig nő vissza pár szál, na akkor válik a helyzet kócossá. 

A hajhullás ezernyi okra vezethető vissza és az a fánya új sem nő elég gyorsan. Bár az is meglehet, hogy csak mi vagyunk türelmetlenek. A haj növesztés ugyanis egy elég lassú folyamat, hiszen a szőrszálak növekedése 3 részből áll.

Az első az anagén fázis – Ez az aktív növekedési szakasz, amely akár 7 évig is eltarthat. Ekkor a keratin termelés folyamatos, a papillasejt, hatva a hajtüsző egészére, hajnövesztésére kényszeríti azt.

Ezután jön a katagén ciklus – Ez csak átmeneti és elég rövid szakasz. Ebben a 2-3 hétben a szőrtüszők egy úgynevezett nyugalmi fázisba kerülnek. Ilyenkor a haj már nem él, de még nem is halt el teljesen. 

A telogén szakaszban az elöregedett hajszálak elhullanak és újak lépnek a helyükre. 

A hajszálaid jelen pillanatban is ezeken a szakaszokon mennek át és képzeld, szinte egyik sincs ugyanabban a fázisban, egy időben. Szóval ezért is olyan nehéz megállaptani, hogy mennyire hullik a hajad. De ha mégis megijedtél a fésülködés után a hajkefe látványától, akkor elárulom, hogy mire figyelj a jövőben. 

A hajhullás leggyakoribb okai közé tartozik a stressz, melyek kezelésére és megelőzésére már kismillió módszert találtak ki. Emelett ott van a B 12 vitamin vagy a vas hiánya, érdemes a pótlásukról időben gondoskodni. Emelett a persze az elkerülhetetlen öregedés is kiváltó okok közé sorolható. Persze nem a húszas, sem a harcias olvasóinkhoz szólok most, de érdemes tudni, hogy később a hajhullás, a menopauza természetes velejárója lesz.

Ha tudjuk is, hogy mitől hullik ki a hajunk a probléma még nincs megoldva.Viszont pár dolgogal elő tudod segteni a haj növekedését.

Érdemes például sok proteint fogysztanunk reggelire és ebédre. Az is sokat segít, ha nagyobb szüneteket hagyunk két étkezés között, így a szervezetünknek nem kell az emésztéssel foglalkoznia és van ideje egyéb másra, mondjuk egy aktív hajnövesztésre. 

Szedj vasat, C, B12 és D3 vitamint, cinket, kollagént és pótoljunk az esszenciális aminósavakat, melyekre egyébként is hatalmas szükség van a létfontosságú folyamatok fenntartásához. De ami a legfontosabb, hogy ne akadj ki, mert nem vagy egyedül és van segítséged! Kellemes hajnövesztést kívánok!