Újabb csapás érte Európa és a világ kedvenc banánfajtáját. Nem elég, hogy az 1980-as évek óta pusztítja az új Panama-kór, most egy másik gyilkos ellensége is heves támadásba lendült, a Sigatoka-betegség. Ez is egy gyilkos gombafajta, amely a banáncserje élettartamát 30 évről 2-3 évre csökkenti, termését pedig elpusztítja.
Egyszer már teljesen kipusztult egy népszerű fajta, a globális kereskedelem sztárja, a gros michel. Őt az első Panama-kór vitte el. Helyét az általunk ismert Cavendish-fajták foglalták el, amelyek nem voltak ugyan annyira finomak, de ellenálltak a pusztító penészgombának. Az öröm nem tartott sokáig, a nyolcvanas évek végén felbukkant egy mutáció (TR4-törzs), amely a mai napig megállíthatatlanul terjed minden kontinensen. Ez nemcsak azért aggasztó, mert elődjéhez hasonlóan a Cavendish-fajták is eltűnhetnek örökre a polcokról, hanem mert a forró égöv országaiban csaknem 400 millió ember alapélelmiszere a sárga gyümölcs.
Már a vadászó-gyűjtögető népek is szemet vetettek rá, a világ egyik legrégebben termesztett gyümölcse. Tízezer évvel ezelőtt már fogyasztották Délkelet-Ázsiában. De nem az eredeti őserdei vadbanánt (Musa acuminata), mert az ehetetlen, tele van kemény magokkal, hanem annak magtalan variánsait. Ilyenek a globális export 95 százalékát adó Cavendish-fajták is.
Habár több mint száz fajtáját termesztik, genetikailag csaknem teljesen azonos mind. Pont ezért annyira védtelenek a betegségekkel szemben.
Mint például a járványként terjedő levélgombával, a fekete sigatoka gombával szemben is. A leveleket és ezzel az egész növényt szétroncsoló kórokozó az új Panama-kórral együtt olyan pusztítást végez a világ banánfarmjain, hogy az már a Cavendish-fajták fennmaradását veszélyezteti.
Különféle növényvédő szerekkel eddig úgy-ahogy féken tudták tartani a betegség terjedését, ám a Wageningeni Egyetem és Kutatóintézet (WUR) holland kutatói nemrégiben megkongatták a vészharangot. Annyira életképes ugyanis a sigatoka gomba, hogy hiába fejlesztik ki ellene az újabb és újabb vegyszereket, rövid idő alatt ellenállóvá válik.
A növénybiológusok pedig jobb híján a Cavendish génjeinek módosításában bízhatnak. Csakhogy hosszú évekbe telik egy molekulárisan módosított, mutatós és finom fajta kifejlesztése, és félő, hogy mire a polcokra kerül, már alig emlékszünk egykori kedvencünkre. És akkor még a genetikailag módosított növényekkel szembeni erőteljes gyanakvással is meg kellene küzdeni.
