Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nem tartják meg az MTK ellleni elmaradt mérkőzést

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem pótolják az Audi ETO KC MTK elleni, január 12-én elmaradt mérkőzését. A MKSZ határozata alapján a mérkőzésért járó két pontot, 10-0-as gólkülönbséggel a győri csapatnak ítélték meg. – közölte a zöld-fehér klub.

A győri csapat weboldalának a klub elnöke, Dr. Bartha Csaba úgy nyilatkozott: az MTK Budapest csapata már egy héttel a mérkőzés előtt írásban jelezte, hogy megbetegedések és sérülések miatt nem tud kiállni a mérkőzésre.  A hátráltató tényezők mellett az MTK szem előtt tartotta a győri csapat egészségét is.