Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nem tetszett az előtte közlekedő előzése, elővette a fegyverét az ideges sofőr

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 27 éves férfi 2022 áprilisában haladt az M85-ös autóúton Sopron irányába. Közlekedése során utolérte az előtte haladó sértettet, és nem tetszett neki az általa végrehajtott előzési manőver.

Ezen úgy felháborodott, hogy haladás közben a kesztyűtartóból elővette az ott lévő gáz-riasztó fegyverét és azzal többször az előtte, majd mellette haladó sértett irányába mutogatott.

Az éles lőfegyvernek látszó riasztófegyver alkalmas volt arra, hogy a sértett attól tartson, hogy az élete veszélybe kerül.

Az elkövetőt az ügyészség zaklatással vádolja, mely cselekmény miatt vele szemben két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.