Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Nem tudni, kire száll a magyar milliárdos vagyona

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Néhány nappal ezelőtt, 89 éves korában elhunyt a milliárdos gyémánt és ékszerkereskedő dr. Csebi Pogány Alajos, akinek a tulajdonában többek között a dunakiliti kastély is állt. A Blikk arról ír, élete végére a milliárdos szinte teljesen egyedül maradt, gyermekei közül kettő is drámai körülmények között hunyt el, egyik feleségét is elveszítette: nem tudni, kire szállhatnak most a milliárdok.

Dr. Csebi Pogány Alajos 1952-ben hagyta el Magyarországot, majd Belgiumban megnősülve, apósa révén került a gyémántszakmába. A dunakiliti kastélyt 2000-ben építette a település határában, ahol amellett, hogy sok híresség megfordult, film forgatás is zajlott.