Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Női kézilabda BL – Fodor: mélyen a tudásunk alatt teljesítettünk

Fodor Csenge szerint a címvédőként érkezett Győri Audi ETO KC mélyen a tudása alatt teljesített a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjén, amelyen végül ezüstérmet szerzett.

"Így még nagyobb a csalódottság, hiszen amilyen jó szezont futottunk, az alapján tényleg megérdemeltük volna, hogy jól játsszunk ezen a hétvégén, és akkor összejöhetett volna a trófea" – nyilatkozta a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő győriek balszélsője.

Fodor szombaton három góllal járult hozzá a francia Brest Bretagne 31-30-as legyőzéséhez az elődöntőben, vasárnap pedig egyszer volt eredményes az ugyancsak francia Metz HB együttesével szemben 31-29-re elveszített fináléban. Hangsúlyozta: sokat hibáztak, ezeket a Metz nagyon jól kihasználta és megérdemelten nyert. Leszögezte, hogy csapata biztosan jobb annál, mint amit vasárnap a pályán mutatott, de túlságosan sokat hibázott, a Metz pedig jól teljesített.

"Ezen a hétvégén mélyen a tudásunk alatt teljesítettünk. Tegnap megvolt a plusz egy gól, ma viszont egyszerűen kaotikus volt a védekezésünk a beálló körül, és az már támadásban is frusztrációt okozott" – magyarázta a négyszeres BL-győztes Fodor.

A döntő legjobb és legeredményesebb játékosa a franciák beállója, a nyártól már az ETO-t erősítő Sarah Bouktit volt, aki 15 lövésből 12 gólt szerzett. A magyar csapat szélsője elárulta, hogy készültek rá, a videózás során is elhangzott, hogy neki fontos szerepe van a Metzben, ráadásul a mostani idény csoportkörében kétszer is találkoztak a francia riválissal.

"Mindig az hangzott el, hogy Bouktit a kulcsembere az egésznek. Amikor elkezdődött a meccs, ezt mindenki tudta, a tettek viszont hiányoztak mögüle. Mindenki mondta, hogy tudjuk, tudjuk, tudjuk, de egyszerűen nem volt ott mögötte a cselekedet" – fogalmazott.

Felidézte, hogy a második félidőben talán jobban védekeztek a beálló körül, de az elején hagyták őt érvényesülni, ez pedig óriási önbizalmat adott számára és csapata számára.

"A második félidőben plusz egy volt oda, tehát nem mondom, hogy ne tudtuk volna megfordítani – és tényleg nem akarok semmilyen kifogást keresni -, utána viszont szerintem mentálisan már lehúzott minket ez az egész, és rányomta a bélyegét a csapat játékára" – nyilatkozta. (Forrás: mti, fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC)