Jelentősen mérsékelhetné a magyar klímasemlegességi átmenet költségeit, ha megfelelő pénzügyi ösztönzőkkel későbbre halasztanák a fakitermelést – írják a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) munkatársai a masfelfok.hu oldalon megjelent cikkükben. Modellezésük szerint egy jól kialakított karbonárazási rendszer 2050-ig mintegy 3,1 milliárd eurós megtakarítást eredményezhetne.
Az Európai Unió és Magyarország 2050-re vállalta a klímasemlegesség elérését. A szerzők, Kis András, Rácz Viktor, Szajkó Gabriella és Ungvári Gábor szerint az ehhez vezető legolcsóbb megoldások egy része az erdőgazdálkodásban keresendő.
Az erdők szenet tárolnak, a növekedésben maradó fák pedig további szén-dioxidot vonhatnak ki a légkörből. A fakitermelés időpontja ezért hatással van arra is, hogy más ágazatokban mekkora kibocsátáscsökkentést kell elérni, esetenként lényegesen drágább beavatkozásokkal.
A kutatók FOX – Forest Carbon Sink Optimisation nevű modellje a magyar erdők fafaj- és korszerkezetét, területét és növekedési jellemzőit veszi alapul. Azt vizsgálja, hogyan módosulna a kitermelés optimális időpontja különböző szén-dioxid-árak mellett.
Pénzügyi ösztönzők nélkül a fakitermelésről szóló döntéseket elsősorban a faanyag várható bevétele és az erdőgazdálkodás költségei határozzák meg. Ha azonban a fákban megkötött többletszén pénzügyi értéket kap, a kitermelés elhalasztása bevételt hozhat, míg a kivágással felszabaduló szén költséget jelenthet.
A modellben a tonnánkénti 10 eurós szén-dioxid-ár még alig befolyásolta a döntéseket, 20–30 euró körül viszont már érdemben ösztönözte a kitermelés későbbre halasztását. Ötven eurós ár mellett 2050-re 164 millió tonnával több szén-dioxid maradhatna megkötve a magyar erdőkben, mint ösztönzők nélkül. Ez nagyjából az ország jelenlegi éves üvegházhatásúgáz-kibocsátásának háromszorosa.
A jelenlegi európai kibocsátáskereskedelmi árakhoz hasonló ösztönzőkkel a magyar erdők évente további 5–8 millió tonna szén-dioxidot köthetnének meg. Teljes éves elnyelésük így 9–13 millió tonnára emelkedhetne, ami a jelenlegi hazai nettó kibocsátás 14–20 százalékának felel meg.
A szerzők hangsúlyozzák: a modell nem tekinthető pontos előrejelzésnek. Nem számol új erdők telepítésével, a fafajösszetétel változásával, az aszály, a kórokozók és a fapusztulás következményeivel, valamint a holtfában és az erdei talajban tárolt szénnel. Elsősorban a meglévő erdők vágási ciklusainak meghosszabbításában rejlő lehetőségeket mutatja meg.
A kutatás szerint az erdészeti többletmegkötés a viszonylag olcsó klímapolitikai eszközök közé tartozhat: tonnánként 100 euró alatti költséggel biztosíthatna további szén-dioxid-elnyelést. A klímasemlegességhez szükséges legdrágább energiaszektorbeli beavatkozások költsége eközben ennek többszöröse is lehet.
Az erdők szénmegkötésének növelése ugyanakkor nem helyettesíti az energiahatékonyság javítását, a megújuló energia használatát, az elektrifikációt vagy az ipari kibocsátás csökkentését. Elsősorban a legköltségesebb beavatkozások egy részét válthatná ki, mellőzése viszont megdrágíthatná a klímacélok teljesítését.
A hosszabb vágási ciklusok az idősebb, változatosabb szerkezetű erdők arányát is növelhetik, ami kedvezhet a biológiai sokféleségnek és az erdők ellenálló képességének. Az ösztönzőket azonban össze kell hangolni az erdészeti és természetvédelmi szabályokkal, hogy a gyorsan növő ültetvények ne élvezzenek automatikus előnyt az őshonos, változatosabb erdőkkel szemben. A kitermelés elhalasztását más szakpolitikai eszközök is segíthetik, de az erdőgazdálkodók kieső bevételeinek kompenzációját is rendezni kell – írják a kutatók
