Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Palotai 90: emléksorozat a legendás futballbíró emlékére

Nagyszabású eseménysorozattal tisztelegnek Palotai Károly, a város díszpolgára, olimpiai bajnok labdarúgó és világhírű FIFA-játékvezető emléke előtt Győrben. A sportember, aki a Győri Vasas ETO egykori meghatározó játékosa, valamint az olimpiai válogatott csapatkapitánya volt, 1935. szeptember 11-én született – 2025-ben ünnepelné 90. születésnapját.

Az eseményt a város vezetése és a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány együtt szervezi, a „PALOTAI 90” címmel. Pintér Bence polgármester kiemelte: „Nagyon örültem a kezdeményezésnek, és köszönöm mindenkinek a szervező munkát. Győr ismét focilázban ég, és Palotai Károlyhoz kötődik egy olyan időszak, amely játékosként, játékvezetőként és sportvezetőként is meghatározó volt. Rendkívül fontos, amit ő a sportért és a közösségért tett.”

Szeles Szabolcs sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnok úgy fogalmazott: „Palotai Károly hazánk egyik legnagyobb sportalakja. Egyedülálló, hogy játékosként és játékvezetőként is a csúcsra jutott. Hozzá kötődik például egy legendás Argentína–Brazília mérkőzés vezetése is. Az eredményei magukért beszélnek, emlékezni rá minden sportbarát számára természetes kötelesség.”

Pálfalvi Gábor, a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány elnöke bejelentette: „Palotai Károly emlékére 2025. szeptember 11-én emléktábla avatásra kerül sor a ‘PALOTAI 90’ sorozat részeként. A programsorozat folytatásaként a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér közreműködésével kiállítást is láthat majd a közönség, amely bemutatja Palotai életművét.”

Palotai Károly nemcsak a győri, hanem az egész magyar sporttörténelem kiemelkedő alakja. Pályafutása során olimpiai bajnokként, válogatott labdarúgóként és világhírű játékvezetőként is maradandót alkotott. A „PALOTAI 90” emléksorozat méltó módon idézi fel a sportember gazdag életútját, aki munkásságával és példájával generációkat inspirált.

Részletes program:

  • 2025. szeptember 11., csütörtök 16 óra Emlékoszlop avatás (9025 Palotai Károly tér – Rába Quelle Termál és Élményfürdő előtti tér)
  • 2025. szeptember 27., szombat ETO – FTC labdarúgó mérkőzésen megemlékezés (ETO Park -9027, Győr Nagysándor József utca 31.)
  • 2025. október 28., keddtől időszakos kiállítás (Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér)

(Fotó, forrás: gyor.hu)