Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Pályaválasztási és Oktatási Kiállítás az Audi Hungaria ÁMK-ban

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

November közepén harmadik alkalommal rendeztek információs napot a győri intézményben. A rendezvényre nem csak a saját diákjaikat, hanem a más iskolákból érkező, pályaválasztásra készülő fiatalokat is várták.

Az esemény célja a látogatók legszélesebbkörű tájékoztatása és segítése a felsőfokú tanulmányokkal, szakképzéssel kapcsolatos kérdésekben. „Ehhez hazai és külföldi egyetemeket, főiskolákat, ipari és kereskedelmi vállalatokat valamint az Audi Hungaria ÁMK szakképzési tagozatának partnereit hívtuk meg. Az érdeklődő diákok az egyes standokon első kézből származó értékes információt gyűjthettek.” – fogalmazott Corinna Wesche főigazgató.

Az iskola aulájában közel 20 információs standot építettek fel, ahol a kiállítók bemutatták intézményüket, illetve vállalatukat, és készségesen megválaszolták a diákok kérdéseit. A külön erre a célra berendezett tantermekben szinte minden kiállító tartott előadást, amelyeket az érdeklődő fiatalok tetszés szerint látogathattak. 

Az Audi Hungaria ÁMK is képviseltette magát: A szakképzési tagozat standján a diákok ismertették az „Idegennyelvű Ipari és Kereskedelmi Technikus” képzést és bemutatták a német példára alapuló duális szakképzés előnyeit, az elméleti tantárgyakat, valamint a gyakorlati képzés tartalmát. A gyakorlati képzésben résztvevő partnervállalatok közül a kiállítók körében jelen volt az Audi Hungaria Zrt., a KACO-Enese, valamint a BOS Magyarország is. A szakképzési tagozat előadásán pedig még részletesebben tájékozódhattak az érdeklő diákok az intézményben folyó oktatásról. 

A rendezők és az intézmény nagy örömére idén először vettek részt végzett diákok is, akik szívesen számoltak be felsőfokú tanulmányaik, ill. szakmai pályafutásuk során szerzett tapasztalataikról. 

A magas látogatottság és a sok pozitív visszajelzés alapján sikeresnek nevezhető az Audi Hungaria ÁMK pályaválasztási és oktatási kiállítása, amelynek célja a diákok számára létrehozott információs fórum volt: Az egyetemek, főiskolák a tudományos karrierutakat vázoltak fel, a különböző vállalatok többek között a jövőbeni munkatársak toborzására is kitértek – így a szakmai jövőjüket tervező fiatalok a személyes beszélgetések révén átfogó betekintést nyerhettek a sokrétű kínálatba.