Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A harmadik érmét szerezte Tokióban

Ezúttal 200 méter vegyesúszásban rajtolt, amelynek döntőjében másodiknak ért célba, így ezüstérmet szerzett. A negyedik legjobb idővel jutott be a kétszáz vegyes döntőjébe, és bár a hátúszásnál elvesztette előnyét és hárman meg is előzték, de az utolsó hosszt, a gyorsot meghúzva második helyre jött fel, így a magyarok tizenötödik érmét szerezte meg.

Tokiói teljesítménye

A 21 éves magyar úszónak remekül sikerült a XVI. Paralimpiai Játékok, eddig szerzett egy aranyérmet száz méter háton és egy ezüstöt 400 méter gyorson, most egy újabb ezüst 200 méter vegyesúszásban, de 100 gyorson van egy negyedik, a 4×100 méteres gyorsváltóban egy ötödik és 100 mellen egy hetedik helye is.

Kicsit nehéz volt a tegnapi aranyérem után erre a versenyre is koncentrálni, még reggel is sírtam örömömben. Az előfutamban kicsit pihentem, de a döntőben kihoztam magamból a maximumot, fáradt, félig ünneplős hangulatomban is egy másodperccel megdöntöttem az egyéni csúcsomat. Nem tudtam, mi lesz a vége, nagyon egyforma időkkel érkeztünk, de jól jöttem ki belőle. Tudtam, a hollandok ott lesznek az elején, de az ausztrállal és a kanadaival is számolni kell. Nem igazán érzékeltem, hol állok a versenyben, pillangón nyeltem egy kis vizet, de gyorson láttam, hogy a mellettem úszó lány megfogható. Előtte gondolkoztam, jó lenne egy bronz, hogy teljes legyen a kollekció, de azért ezt az ezüstöt nem cserélném le rá!”

nyilatkozta boldogan Bianka.