Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Pápáról indult Ausztriába a kitoloncolt magyar gép

Pénteken végigrepült Ausztrián egy magyar felségjelű C–17-es NATO-gép. A katonai gép olyan alacsonyan szállt, hogy szinte érintette a fák tetejét és annyira eltért a számára előírt repülési magasságtól, hogy az osztrák hatóságok végül vadászgépekkel kísértették ki az ország területéről.

Ilyen eltérést még sosem láttak az előírt repülési magasságtól

Az osztrák védelmi minisztérium szerint komoly biztonsági kockázatot jelentett. Sajtóinformációk szerint a NATO Nehéz Légiszállító Ezredének egyik Boeing C-17 Globemaster teherszállító repülőgépe az incidens előtt a Magyar Honvédség pápai repülőteréről szállt fel reggel 9 óra után. A radaroldalak adatai alapján úgy tűnik, mintha egyfajta sétarepülést tartottak volna a katonai óriásgéppel Ausztria felett. Az osztrák hatóságokat a Felső-Ausztria nyugati részén, a Salzkammergut régióban található Attersee fölött bemutatott manőverek után riasztották. Az útvonalon követhető, hogy a C-17 ezután gyors ütemben 5 ezer méteres magasságba emelkedett, és az addigi csalinkázás helyett egyenes vonalban repült a magyar határ felé.

Még itthon is kirándult egyet

A gép 12 órakor tért vissza Pápa térségébe. Megközelítette ugyan a légi bázist, de nem szállt le azonnal. Az osztrák incidens után még két órát a levegőben maradt, és a Dunántúl felett szintén kis magasságban, a Győr és Ajka közötti légtérben körözött.

 

Kép: infostart.hu