Kezdőlap LIFE MAGAZIN Női Napozó

Pár gyógynövény, aminek a levelét megéri most gyűjteni

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Leszámítva az elszomorító csapadékhiányt, a gyógynövények gyűjtésének legszebb időszakát éljük. Megannyi értékes kincs vár ránk a természetben, amelyekből megéri eltenni a téli hónapokra is. Ezúttal olyan levelekkel készültünk, amelyeknek mindenképpen helye van a családi patikában.

Citromfű

Ideges eredetű fejfájás esetén a citromfűlevél-tea fogyasztása remek enyhítő lehet. Nyugtató hatással van az egész szervezetre, és az emésztésre is kedvezően hat: elmulasztja a puffadást és támogatja a máj munkáját is. Izzasztó, lázcsillapító, görcsoldó hatással is rendelkezik, és helye van a meghűlés és influenza elleni keverékekben is. Begyűjtését közvetlenül virágzás előtt célszerű végezni, mert ekkor a legmagasabb az illóolaj-tartalma. Teájához egy teáskanálnyi szárítmányt forrázzunk le két deciliter vízzel, és 15 perc után szűrjük le! Ráadásul – bár tudjuk, hogy keserű a gyógyszer – a citromfű még finom is! 

Csalán

A csalán az egyik leghatékonyabb vértisztító, méregtelenítő, salaktalanító gyógynövényünk – nem egy haszontalan gyomnövény ez! Intenzívebb munkára ösztökéli a vesét, így fokozottabb lesz a vizeletkiválasztás, közben viszont csökkenti a vér húgysavszintjét, emiatt a köszvényes, reumás, ízületi gyulladásos betegségek első osztályú ellenszere. Gyűjtését a virágzat megjelenése előtt célszerű elvégezni, és ha a zsenge, felső öt centis hajtásrészt csipkedjük csak le, akkor kesztyű sem kell a mutatványhoz. Szárításnál lehetőleg fénytől védett, jól szellőző helyre tegyük, így őrzi meg gyönyörű zöld színét.

Diólevél

A diólevélből készült tea gyulladáscsökkentő, tisztító, anyagcserét segítő hatással bír. Féreghajtó hatást is tulajdonítanak neki, a megfigyelések szerint elpusztítja a vastagbél patogén baktériumait, így segíthet visszaállítani az egészséges bélbaktérium-flórát. Hólyaghurut elleni teakeverékben is helyet kap baktérium- és vírusölő hatása miatt, illetve alacsony vérnyomás esetén is próbálkozhatunk teájával. A hajtás végein elhelyezkedő leveleket érdemes gyűjtenünk, majd fénytől védett helyen szárítsuk!

Kőrislevél

A kőris fájának leveleit sikerrel alkalmazzák reumás láz, enyhe ízületi fájdalmak, köszvény, hólyagproblémák és székrekedés esetén is. A népgyógyászat szerint lábadozó betegeknek az egyik legjobb és leghatásosabb gyógyír a kőrisfa levele. A maximális hatás elérése érdekében érdemes más gyógynövényekkel (például mentával vagy feketeribiszke levelével) együtt alkalmazni. Teájához két teáskanálnyi szárított levelet tegyünk fél liter vízhez, hagyjuk tíz percig állni, és szűrjük le!

Mogyoró

A népgyógyászat szerint gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő gyógynövényünk a mogyoró, így sebek, visszérgyulladás és aranyeres bántalmak kezelésére használják. Kedvezően befolyásolhatja az epefunkciót, és bélhurutra is alkalmazható. Egy napi adagja maximum 6-9 gramm levélből készült tea, és várandósság esetén összehúzó hatása miatt fogyasztása meggondolandó!

Málnalevél

A málna leveléből készült tea segíti emésztésünket, és enyhíti a bél görcsös tüneteit. A bélnyálkahártya nyugtatására alkalmas teát is készíthetünk belőle, amely alkalmazható enyhébb hasmenés csillapítására is. Köhögéscsillapító, vértisztító, toroköblítő hatású, de alkalmazható toroköblögetésre is. Arra oda kell figyelni, hogy a levél tannintartalma miatt rákos betegség-előzményekkel nem ajánlatos a használata!