„Sárkány Pétertől továbbra is várom az adatokat, de mostantól a bocsánatkérésével és a lemondásával együtt” – írta ki a Facebook-oldalára Győr polgármestere pénteken késő délután. Úgy tisztességes, ha az ő levelét is változtatás nélkül közöljük.
Pintér tehát azt írja:
„Sárkány Péter, a Győr-Szol elnök-vezérigazgatója most adminisztratív eszközökkel húzza az időt, és továbbra sem válaszol azokra a kérdésekre, hogy hol van 1,7 milliárd forint, és hogy hogyan áll az önkormányzati cég hitelkerete.
A február 5-re ígért, megkésett levélnek része egy propagandaközlemény is, amiben Sárkány Péter nagyon sok mindent felidéz a város és a Győr-Szol között kötött szerződésből, egy dolgot felejtett csak ki: a lakáskassza forrásai célhoz kötöttek. Az önkormányzat és az önkormányzati cég közötti vagyonkezelési szerződés szerint azokat csak és kizárólag önkormányzati lakások és ingatlanok felújítására, karbantartására, építésére költheti a vagyonkezeléssel megbízott Győr-Szol.
A levélből hiányoznak fontos információk, illetve beszkennelt dokumentumok: banki bizonylat a cégnél 2025.09.30-án fellelhető pénzeszközökről, a 2026.02.03-án igénybe vett hitelösszeg pontos mértéke, valamint a 3-as számlaosztály, 381 (Pénztár) és 384 (Elszámolás betét) főkönyvi számlaosztályok adatai.
Meg is indokolta Sárkány Péter a levélben, hogy miért nem küldte el ezeket: szerinte mivel a tulajdonosi joggyakorlás és felügyelet a Fekete Dávid elnökölte fideszes többségű Városstratégiai Bizottság hatáskörébe tartozik, ezért például a bankszámlakivonatra és a hitelösszegre vonatkozó kérdésemet közérdekű adatigénylésnek tekinti. A válaszadáshoz pedig a törvényben biztosított 15 napos határidőt teljes terjedelemben igénybe kívánja venni.
Tisztelt Sárkány Péter elnök-vezérigazgató úr!
Ön a közgyűlésen egyrészt egy (hamis) nokiás dobozzal parádézott, a magyar korrupció egyik jelképével, mintha a győriek vagyona, pénze lopott, korrupt vagyon lenne. Ezt kikérem minden győri nevében, ezt a pénzt az önkormányzati bérlakásokban lakó győri polgárok, az üzlethelyiségeket bérlő helyi vállalkozók rakták össze tisztességesen. Másrészt a közgyűlés színe előtt, a győrieknek a szavát adta, hogy írásban fog válaszolni február 5-én. Megkésett leveléből viszont kiderült, hogy Ön a szemébe hazudott a város polgárainak, valójában továbbra sem kíván válaszolni, csak az időt húzná és Fekete Dávid és bizottsága mögé bújna, aki viszont nem győzi Önt előre tolni, csak ne sérüljön az országgyűlési kampánya.
Tisztelt elnök-vezérigazgató úr! A Győr-Szol igazgatótanácsának elnökeként az igazgatósági ülésen az Igazgatóságot és a Felügyelőbizottságot, a tulajdonosi jogokat gyakorló Városstratégiai Bizottság ülésén a bizottsági tagokat, Győr város polgármesterét pedig a Közgyűlésen, az adott napirendi pontnál tájékoztassa. Mi legközelebb a február 20-i közgyűlésen találkozunk, ahol a következő dokumentumok és információk átadását és felolvasását várom el öntől:
– írásos bocsánatkérést a győriektől azért, mert korrupt vagyonhoz hasonlította a győriek vagyonát;
– egy lemondó nyilatkozatot, mert hazudott a győrieknek és a becsületébe gázolt a városnak a nokiás dobozos és a Városháza eladásának a ,,viccével”. A város nem nevetett;
– a 2025. szeptember 30-i bankszámlák kivonatait;
– a 2025. szeptember 30-i mérlegbeszámolót megalapozó főkönyvi kivonatból a 381-es (pénztár) és 384-es (elszámolási betétszámla) főkönyvi számlák adatait;
– és 2025. január 1. és 2026. február 6. között a rövid lejáratú hitelek (folyószámlahitel keretszerződés terhére) naponta igénybe vett összegeknek a mértékét.
A február 5-re ígért, megkésett elnök-vezérigazgatói levelet természetesen továbbítom a nyomozó hatóságnak, hiszen a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság feljelentésemre megindította a büntetőeljárást, a nyomozást nekik kell elvégezniük, nekünk a rendelkezésünkre álló adatok átadása a feladatunk.
Röviden összefoglalva az a helyzet, hogy húzzák az időt. Tisztelt győri polgárok! Hamarosan újra találkozunk.”
(Fotó: Facebook/Pintér Bence)





