Kezdőlap KÉK HÍREK

Részegen rúgta, ütötte és fojtogatta a saját édesanyját

Megverte, földre tiporta, rúgta és egy függönnyel fojtogatta 70 éves, nehezen mozgó édesanyját egy férfi, aki ezúttal is pénzt követelt az asszonytól az italozásra. Első fokon 10 évet kapott, a Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetés helybenhagyását indítványozta a táblánál.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetése helybenhagyását indítványozta annak a férfinak, aki pénz miatt megverte, fojtogatta édesanyját. A tényállás szerint a vádlott és a nehezen mozgó 70 éves sértett együtt éltek. A vádlott részben alkalmi munkából, részben szülője nyugdíjából tartotta fenn magát, abból a pénzből italozott. A vádlott gyakran követelt pénzt az édesanyjától, emiatt szidalmazta, előfordult, hogy bántalmazta is.

Aztán 2024 júliusában ittas állapotban azzal fenyegette, ha nem ad pénzt, megöli. A sértett közölte, hogy nem tud adni, mert elfogyott. Ezért a vádlott – miközben ordítva becsmérelte – testszerte megütötte, egyszer a hátát meg is rúgta. Miután pedig szegény asszony a földre került, kézzel, illetve egy függönnyel fojtogatta.

A sértett segítségért kiabált, és sikerült magát megvédeni, mire a vádlott abbahagyta az őrjöngését és elaludt. A sértett a szomszédtól kért segítséget, kiderült: 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a családon belüli erőszakos bűncselekmények gyakoriak, a vádlott kitartóan, durván bántalmazta édesanyját, ezért a büntetése szükséges.

A vádlott és védője enyhébb minősítésért és enyhítésért fellebbeztek. Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

(Kép: Oxygen Hírügynökség)