Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Robot fog műteni a jövőben

Magyarországon először mutatták be a legmodernebb, újgenerációs sebészrobot készüléket, a Da Vinci Xi-t. Az eszközt forgalmazó cégcsoport (SofMedica – Life Saving Innovation) jóvoltából két napra érkezett a Semmelweis Egyetemre a gép, amelyet augusztus 24-én az I. Sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika tanteremében állították fel, és ki is próbálhatták az egyetemi munkatársak és hallgatók.

Robotsebészeti program indul

A jövőben Magyarországon elsőként a Semmelweis Egyetemen indulhat robotsebészeti program a gyógyításban és az oktatásban. Egy ilyen projekt nemcsak a betegek és hallgatók, rezidensek javát szolgálja, de a hazai egészségügyi ágazat technológiai és tudományos modernizációját, fejlesztését is jelenti.

Nagyon remélem, hogy a gép hozzájárul a Semmelweis Egyetem további fejlődéséhez is. Köszönöm sebész kollégáimnak, hogy időt és energiát fordítanak arra, hogy a készülékkel a lehető legjobb, legpontosabb, legkevesebb szövődménnyel járó műtéteket végezhessék el a jövőben.”

fogalmazott dr. Merkely Béla rektor.

Hármas egység a gyógyításban

Az új műtéti technika segítségével elsősorban komplexebb urológiai, nőgyógyászati, hasi, valamint fej-nyaksebészeti operációk végezhetőek, így az orvostanhallgatók, sebész rezidensek képzése mellett a betegek számára is hatalmas előnyt jelent, hiszen ezt jelenti az egyetem innovációra, gyógyításra és oktatásra épülő hármas egysége.

A minimál invazívsebészet Magyarországon európai- és világszinten is magas színvonalon működik, a következő lépés a robotasszisztált sebészet felé való elmozdulás, amiben remélhetőleg a Semmelweis Egyetem úttörő munkát végezve példával jár majd mindenki előtt.”

mutatott rá dr. Szijártó Attila, a klinika igazgatója.

Harris Palaondas, a SofMedica Life Saving Innovation ügyvezető igazgatója bemutatta a cégcsoport tevékenységét, valamint a legújabb generációs sebészrobot készülék, a Da Vinci Xi előnyeiről is beszélt. Kiemelte, hogy a robotasszisztált sebészeti rendszerek segítségével a sebészek precízebb műtéteket tudnak végrehajtani, ami számos előnnyel is jár mind a betegek, az orvosok, és a kórházak számára. A Da Vinci Xi rendszer új fejlesztései közül kiemelte a korábbiaknál fejlettebb 3D vizualizációs képességet és a robot által használt sebészi eszközök továbbfejlesztett változatát.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem