Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Sorsfordító lehetőség Győrben – Téged is feldob !

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fogyatékkal élő emberek szolgálják fel a kávét és süteményeket Győrben. A Káptalandombon található a kávézó, amely pár nappal ezelőtt nyitotta meg kapuit a vendégek előtt. Ez az első ilyen a városban.
 

A Győri Egyházmegye új létesítménye szükséges, hiszen az idelátogató zarándokok és turisták a pihenésre alkalmas helyet egyszerűen megtalálhatják. A Café Collisban várják, hogy híre menjen a kávéháznak, szeretnék, ha az érintettek megismernék a lehetőséget, és jelentkeznének olyanok, akiknek szükségük van erre a foglalkoztatásra.


 

Heten kezdtek

Hét olyan személy állt munkába, akik befejezték tanulmányaikat. Az új vendéglátóhelyen  kipróbálhatják magukat a munka világában. Már nem is viszik félénken a kis tálcákat, és ha rájuk nézünk egyszerre tükröz nagy figyelmet és örömet a tekintetük. Két mentor segítségével végzik feladataikat, melyek útmutatásával szépen beletanulnak a feladatba. Nincsenek bezárva a négy fal közé, hasznára lehetnek embertársaiknak, és ezt a feladatot közösségben, kortársakkal együtt végezhetik.

Kollégánk első tapasztalatai

„Életem meghatározza a segíteni akarás, az elfogadás és ha másmilyenek is vagyunk lehet teljesértékű, boldog életet élni.” – kezdi mesélni Huszti Tamás. „Mi sem bizonyítja ezt tökéletesebben, mint a győri káptalandomb lábánál nyílt új, megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató kávézó.„ – folytatja operatőrünk. „Az elfogadás és az előítéletek nélküli, új vendéglátóipari egység dolgozóitól szívet melengető, csupaszív, odaadó formában, a reggeli kávénk mellé egy nagy adag szeretetet is kaphatunk.” Kollégánk gondolatait így zárta : „mert… az Ember lelke nem a kávéra vágyik, s nem is a kávéházra: Az Ember barátra vágyik, a kávé csak jó ürügy…”

Egyedi megjelenés, a dombon !