Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Szentmisével ünnepeltek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szentmisével ünnepeltek Pannonhalmán. A Bencés közösségben augusztus 6. hagyományosan az újonnan jelentkezők beöltözésének ideje is, valamint ilyenkor emlékeznek meg a testvérek beöltözési, ünnepélyes fogadalomtételi és papszentelési évfordulóiról. Az ötven éve pappá szentelt Várszegi Asztrik emeritus főapát, aranymisés püspök úgy nyilatkozott, az öröm annak szól, hogy úgy érzi, jót tehettet embertestvéreivel: bátoríthatta őket, együtt ünnepelhettet velük, részt vehettet az örömeikben, gyászukban, a gyónás által szabadnak nyilváníthatta őket.