A városvezetés kérésére az Aranypart II. üzemeltetése nem áll le, a szeptemberi hétvégeken is a nyári kiszolgálás várja a kikapcsolódni vágyókat.
Az Aranypart II.-n történt fejlesztések után az elmúlt évekhez képest többen keresték fel a szabadstrandot – derül ki Kósa Roland alpolgármester posztjából. Éppen ezért városvezetés kérésére az Aranypart II. üzemeltetése nem áll le, hanem szeptember 5-6-án, 12-13-án és 19-20-án is a nyári kiszolgálás várja a kikapcsolódni vágyókat.
Mint utalt rá, az elmúlt két évben több fejlesztést is végeztek az Aranypart II-n, a part kiépítését, úgynevezett „lidósítását” felajánlásból végezték el. Az idei évi költségvetésből a Zechmeister-tervben foglaltak szerint már két biztonságos strandlépcső is segíti a fürdőzőket és már meglévő utcabútorokat felújították.
Emlékeztetett, hogy az idei hőség komoly kihívás elé állította növényeket az Aranypart II-n is. A Tiszta Szívvel a Városért Egyesület önkéntesei rendszeresen öntözték a fiatal fákat, és a Győr-Szol munkatársai a területen található fiatal fák körül földből öntözőtányérokat alakítottak ki, majd a területet mulccsal takarták védve a talajt a párolgástól.
„A fejlesztéseket a következő években is folytatni fogjuk –írja Kósa Roland –, terveinkben szerepel a zöldterületek fejlesztése, öntözőrendszer kiépítése és további büfé árusító helyek kialakítása.”
(Fotó: Facebook/Kósa Roland)






