Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Teherautóval jártak motorokat lopni

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ügyészség öt rendbeli lopás miatt emelt vádat négy férfival szemben, akik motorokat loptak Győrből.

Az Ügyészség vádirata szerint a négy férfi mindegyike volt korábban büntetve. Az egyik férfi fiatalkorú, a másik különös visszaesőnek minősül, a harmadik férfi pedig a javítóintézeti nevelésből történt ideiglenes elbocsátás alatt követte el a bűncselekményeket. Elhatározták, hogy az egyikük által bérelt kisteherautóval győri társasházaknál robogókat fognak keresni.

Két éjszaka alatt összesen öt motorkerékpárt loptak el mélygarázsokból, udvarokból. 

Az elkövetőket azonban a rendőrök a második éjjel ellenőrzés alá vonták, így az akkor ellopott motorokat, és egyikük otthonában az előző éjjel eltulajdonított járműveket is megtalálták.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.