Kezdőlap KÉK HÍREK

Terrorizálta az osztálytársait, javítóba mehet

Tizennégy éves fiú ellen emelt vádat a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészség. A fiatal terrorizálta, megöléssel fenyegette osztálytársait, órán a meztelen fenekét mutogatta, sértegette az osztályfőnökét, akkora erővel rúgott egy székbe, hogy az a radiátornak csapódott, továbbá rugdosta osztálytársai táskáit a Győr környéki település általános iskolájában.

Az ügyészség közleménye szerint a fiú az osztálytársait rendszeresen obszcén szavakkal illette, bántalmazta is őket, volt, akinek megégette a könyökét egy öngyújtóval.

Testnevelés órán trágárságokat kiabált a lányoknak, majd a tanárnő előtt lehúzta a nadrágját és mutogatta magát elölről is és hátulról is.

Osztályfőnökének ugyancsak trágár, obszcén szavakat kiabált, amiért elvette tőle az iskolába vitt elektromos cigarettát, majd olyan erővel rúgott a mellette lévő székbe, hogy az a radiátornak csapódott.

Mikor bicskát vitt az iskolába és azzal ijesztgette osztálytársait, azt a pedagógusok ugyancsak elvették tőle. Emiatti dühében osztálytársai táskáit rugdosta.

A fiatalkorú elkövetőt az ügyészség zaklatással, szeméremsértéssel, becsületsértéssel és két rendbeli garázdasággal vádolja. A vádiratban –egyebek mellett – javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt.