Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Testkamerákkal és civil autókból is ellenőrzik a zebrákat

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma kezdődik a három napon át tartó „Zebra terv” elnevezésű akció. 

Szigorúan ellenőrzik a szabálytalankodókat 

A rendőrség tájékoztatása szerint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2021. május 11–13. közötto ellenőrzések során nagy hangsúlyt fektetnek mind a gyalogosokra, mind a járművezetőkre, így testkamerával és civil járművekkel is figyelik a közlekedőket. 

Még mindig sok embert ütnek el a zebrákon

Évente átlagosan 2500 gyalogost ütnek el az utakon, közülük 150 ember életét veszti a balesetben. 2500 gyalogosból közel 1000 gyalogost a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ér baleset. Ezek a balesetek nagyságrendileg 2,5%-a halálos kimenetelű. A gyalogosok által okozott baleseteken belül vezető helyen áll a vigyázatlan, hirtelen lelépés az útestre. A második leggyakoribb ok a tilos jelzésen és a tiltott helyen való áthaladás

Vaskos büntetés lehet a „jutalma” a szabályszegőnek

Ha a gyalogost kapják rajta szabályszegésen, akkor őt az egyenruhások figyelmeztethetik vagy akár pénzbüntetést is kiszabhatnak rá. Azonban, ha egy autós nem ad elsőbbséget egy zebránál a gyalogosnak, akkor akár 50 000 Ft-ba is kerülhet a sofőrnek a „mutatvány”.    

Győrben több helyen is ellenőrzik az embereket 

Az Oxygen Media stábja utánajárt, hogy Győrben hogyan zajlanak az ellenőrzések. Részleteket hamarosan közlünk majd.