Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ököllel ütötték egymást

2021. szeptember 1-én az esti órákban a Szekszárdi Rendőrkapitányságon bejelentés tett egy helyi férfi, mi szerint több alkalommal ököllel ütötte meg egy ismerőse. A rendőrség a helyszínre érkezést követően megállapította, hogy a bejelentő, aki 19 éves és az ismerőse, aki 23 esztendős az utcán összevitatkoztak, majd vitájuk tettlegességig fajult. A rendőrség azonnal előállította mindkettőt és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Erőszakos bűncselekmények sorozata

Az eljárás során a 23 éves szekszárdi elkövetőről kiderült, hogy csaknem nyolc esetben indult ellene büntetőeljárás erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt, ezért őt azonnal őrizetbe vették. A férfi pár esete már vádemelési szakaszba lépett. A nyomozók a fentiek miatt előterjesztést tettek a büntetett előéletű férfi letartóztatásának indítványozására a Szekszárdi Járási Ügyészségen.

Forrás: TMRFK