Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szép-kártyát érintő kedvező adóterhek 2021 év végéig fennmaradnak, vagyis a Szép-kártyára adott munkáltatói támogatás után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni. Ráadásul nemcsak az adócsökkentés marad az év végéig, a Szép-kártya egyes alszámlái is átjárhatóak december 31-ig. A koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot adómentesség is segíti. Nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni 2021. december 31-ig: a mentesség 15 ezer vállalkozást érint.

A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak.

Az átjárhatóság mintegy egymillió munkavállalónak jelent könnyebbséget, amelynek lényege, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható.

A koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot adómentesség is segíti. Nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni 2021. december 31-ig: a mentesség 15 ezer vállalkozást érint. Az intézkedés nemcsak adócsökkentésről, hanem adminisztrációcsökkentésről is szól, hiszen bevallást sem kell benyújtani erre az időszakra.

2020. április 21-én a Szép-kártya adóterhe még 32,5 százalék volt, azóta már csak 15 százalék. A kormány egyik legújabb – június 9-e óta érvényes – döntése értelmében a kedvező adóteher 2021 év végéig fennmarad, vagyis a Szép-kártyára adott munkáltatói támogatás után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.

A kedvezményes adókulccsal adható, turizmusra költhető, úgynevezett rekreációs keretösszeg csaknem a duplájára, 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelkedett. Az év végéig az egyes alszámlákra továbbra is emelt összegben adható támogatás: a szálláshelyre 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, a szabadidőre 135 ezer forint, és mivel az alszámlák átjárhatóak, így a munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből kifizetheti például a fürdőbelépőt, vagy kiegyenlítheti a szállásdíjat.

A változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha például a munkáltató az első félévben adott a munkavállalójának 200 ezer forint összegben a szálláshely alszámlára támogatást, akkor nincs akadálya annak, hogy a második félévben is adjon ugyanennyit. Ha a munkavállaló 100 ezer forint összegben kapott szabadidő alszámlára támogatást az első félévben, majd a második félévben új munkája, munkáltatója lesz, akkor annak sincs akadálya, hogy onnan kapjon 135 ezer forint összegben további támogatást a szabadidő alszámlájára.