Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Egy állatvédő szervezet azt állítja, hogy a rendőrség “pszichológiai traumának” tett ki egy cicát, miután a négylábút “letartóztatták”, mert úgy vélték, hogy egy veszélyeztetett fajjal van dolguk.

A Finlay névre keresztelt cicát azzal gyanúsította meg a rendőrség, hogy nem házimacska, hanem egy skót vadmacska, miután lakossági bejelentés érkezett arról, hogy van egy gyanús négylábú az észak-walesi Conwy-ban.
Mivel a hatóságok nagyon komolyan veszik az engedély nélkül tartott állatok eseteit, és a veszélyeztetett fajok illegális tartását, attól tartottak, hogy a négylábút engedély nélkül tartják. Végül azonban szakértők kezébe került az ügy – és Finlay –, akik megvizsgálták, majd megállapították, hogy nem veszélyeztetett faj, csak egy cirmos házimacska.
Jelenleg a Wildcat Haven állatvédő szervezet gondoskodik a négylábúról, ám nincsenek elragadtatva a rendőrség munkájától, véleményük szerint ugyanis ok nélkül “kínozták” a cicát a vizsgálatokkal.
A szervezet megosztotta, négy és fél hónapig tartották fogva Finlay-t egy meg nem nevezett helyen, majd végül kedden visszaadták. Közlésük szerint azonban a cica tökéletes fizikai és mentális állapotban volt, amikor a rendőrök elvitték, ám amikor visszaadták, a szervezet dolgozói szerint:
“Egyértelmű, hogy Finlay súlyos fiziológiai és pszichológiai traumát szenvedett el fogvatartóitól.”
A szervezet rendszeresen megkereste a rendőrséget Finlay hogylétével kapcsolatban, a hatóságok pedig biztosították őket arról, hogy a cica jó helyen van, és jól bánnak vele. A szervezet közlése szerint a cicát egy ketrecben tartották, ráadásul “még füvet sem raktak alá”.
Az állatvédők most azzal vádolják a rendőrséget, hogy a cica “pszichológiai traumát szenvedett elrablóitól”, s bár a rendőrség megosztotta, hogy a cica stabilan ugyanazzal a súllyal jött ki a rendőrségtől, mint amennyivel bevitték, a szervezet hajthatatlan. A rendőrség megmagyarázta a több mint négy hónapos vizsgálatot is, s megosztották, hogy gyanújuk mondhatni beigazolódott, hiszen a cicában kis arányban ugyan, de találtak skót vadmacska géneket is.