Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Feltárulnak a gemenci erdő titkai.

Itt a tavasz, indulnak a kisvasutak. A Gemenc Zrt. tájékoztatása szerint március 12-től ismét közlekedik az erdei vasút a gemenci erdőben, és kinyitnak a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ kiállításai is. Az erdei vasút járatait hétvégenként és ünnepnapokon lehet majd igénybe venni Pörböly és Malomtelelő állomás között.

A kiállítások délelőtt 9 és délután fél 3 között látogathatók, de a kirándulókat várja még itt vadmegfigyelő, büfé is, a parkolás pedig ingyenes. A Gemenc kincsei című interaktív bemutató témája az ártéri erdő élete, az erdészek hivatása és a Sárköz népművészete, a Millenniumi pavilonban pedig a gemenci gímszarvasról szóló kiállítás több, mint 300 fényképpel, infografikákkal, multimédiás eszközökkel és diorámával várja az érdeklődőket.