Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Vádat emeltek a szlovák férfi ellen, aki két biciklist is elgázolt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vádat emeltek a bódult állapotban két kerékpárost halálra gázoló férfi ellen. A Győri Járási Ügyészség tájékoztatása szerint, a 36 éves szlovák férfi 2021 októberében, a hajnali órákban úgy vezetett, hogy előtte kábítószert, fogyasztott.

A férfi Jánossomorja belterületén haladt, mikor tompultsága miatt rátért a kerékpársávra, ahol elütötte az ott szabályosan kerékpározó 20 éves nőt. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vádlott megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

Alig másfél órával később az elkövető már Mosonmagyaróváron egy 49 éves kerékpározó férfit ütött el, majd innen is megállás és segítségnyújtás nélkül távozott. A sértett két héttel később, a kórházban hunyt el. Az elkövetőt még aznap reggel elfogták a rendőrök.

A letartóztatásban lévő férfi ellen az ügyészség halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és minősített segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat. A halmazati szabályok alapján vele szemben 12 év szabadságvesztés büntetés is kiszabható.