Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mutatjuk eddig, milyennek tűnik a fiatalok tudása. Az Oktatási Hivatal friss adatai szerint a korábbi évhez képest jobban teljesítettek a középfokú felvételi eljárás során a 8., a 6. és a 4. évfolyamra járó általános iskolás diákok.

Az előzetes számokat több mint 90 százalékos feldolgozottság mellett hozta nyilvánosságra a hivatal.

Változatlanul a matematika okoz a legtöbb gondot,  magyar nyelvből minden évfolyamon jobban teljesítettek a diákok.

Nézzük az adatokat!

Január végén a 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 58 ezren jelentkeztek, a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem 9000-en, a 8 évfolyamoson több mint 5600-an vettek részt. A nyolcadik osztályos diákok a maximálisan elérhető 100 pontból átlagosan 52,2-et értek el. Ez az adat az egy évvel korábbi statisztikában  47,2 volt. Vagyis átlagban öt ponttal jobbak voltak, mint egy évvel korábbi társaik a mostani  felvételizők. Ugyanez a javulás mutatható ki a 6. és a 8. évfolyamos diákoknál is.

Az eredményekből az is kiderült, a matek minden korosztályban rosszabbul ment, mint a magyar.

A kilencedik évfolyamra jelentkezők magyar nyelvből az elérhető 50 pontból 30,2-et, matematikából pedig 22,6-et teljesítettek. A 6. évfolyamon is matek volt a gyengébb és a magyar ment jobban, átlagosan 33,2 pontos felvételi írtak a diákok ez utóbbi tantárgyból. Egy évvel korábban 31,3-at. Matematikából 29,5 pont volt az idén az átlag, 2021-ben pedig 27,3-et teljesítettek.

Legjobbak a negyedikesek voltak

A két tantárgy összevont pontszámai alapján jól kimutatható volt, hogy a legjobban az az ötezer kisdiák teljesített, akik jelenleg negyedik osztályba járnak. Végleges átlagpontszámaik ugyanis meghaladták a 70-et, szemben a nyolcadikosok 52 pontjával, közölte a Világgazdaság.