Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Van, ahol 20%-ot is drágultak a fenyők

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A fenyőfák árának idei ünnepre várt 10-20 százalékos emelése nem okoz érdemi változást a vásárlási szokásokba –  közölte az Agroinform.hu 

Továbbra is a nordmann a kedvenc 

A felmérésből kiderült, hogy a vevők 54 százaléka továbbra is a nordmann fenyő iránt érdeklődik. A második helyen az ezüstfenyő áll 22, míg a harmadikon a lucfenyő 18 százalékkal. További fajták iránt a vásárlók 6 százaléka érdeklődik. A fenyőfát vásárlók 46 százaléka másfél méter feletti fenyőt tervez venni.

A felmérés alapján jelenleg a lakosság körülbelül negyede díszít karácsonykor fenyő helyett műfenyőt.

Akár 20%-ot is drágulhattak a fenyők

A fenyőfaárak a tavalyihoz képest idén decemberben 10-20 százalékkal emelkednek, a lucfenyőt 4-5 ezer forintért, az ezüstfenyőt 5-6 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 7 ezer forint körüli áron lehet majd megvásárolni méterenként.